Az ország egyik vezető ingatlanpiaci társasága, az Indotek Group az SOS Gyermekfalvakkal kötött együttműködés értelmében, a „Fogadj örökbe egy házat!” program keretén belül egy éven keresztül fedezi egy nehéz helyzetben lévő, a kecskeméti SOS gyermekfaluban élő család mindennapjainak költségeit. A támogatott fiatal házaspár saját gyermekük mellett nevelőszülőként négy gyermekről gondoskodnak, akiket kiemeltek vér szerinti családjukból. A támogatás révén egy újabb család kap lehetőséget arra, hogy egy biztonságos, szeretetteljes környezetben nevelhessék gyermekeiket.

Az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa által működtetett nevelőszülői hálózat országszerte közel 400 gyermek számára biztosít támogató, szerető otthont. A gyermekek többségét családon belüli bántalmazás, elhanyagolás, szegénység vagy a szülők szenvedélybetegsége és egyéb társadalmi problémái miatt emelik ki eredeti családjukból, ezt követően pedig nevelőszülők, illetve az SOS szakértői, fejlesztőpedagógusok, pszichológusok dolgoznak közösen azon, hogy a gyerekeknek a továbbiakban kiegyensúlyozott gyermekkoruk lehessen.

Pintyőke Marcell, társaságunk marketing vezetője elmondta, az Indotek Group víziójának szerves része, hogy felelős vállalatként az üzleti sikerek mellett a társadalom jólétének szolgálatával, az emberekben lévő pozitív értékeket is erősítse. Az SOS Gyermekfalvakkal való együttműködés tökéletesen illeszkedik ebbe a képbe, hiszen a két szervezet közös célja az egyének és a családok megerősítése, illetve a biztonságos, védett, szeretetteljes környezet biztosítása a felnövekvő generáció tagjai számára.

Az Indotek Group és az SOS Gyermekfalvak között létrejött megállapodás értelmében vállalatunk egy éven keresztül, összesen 2 millió forint értékben támogatja a család otthonaként szolgáló, a kecskeméti SOS gyermekfaluban található ház fenntartását. Emellett az együttműködés részét képezi egy dedikált segítő elhelyezése a család mellett, aki szakértelmével biztosítja, hogy a gyerekek számára kidolgozott egyéni fejlesztési lehetőségek maradéktalanul megvalósíthatóak legyenek, ezzel támogatva beilleszkedésüket a családba. Az együttműködés szimbólumaként egy, a házra kihelyezett örökbefogadói tábla szolgál.

Az együttműködés kapcsán Romet-Balla Ágnes, az SOS Gyermekfalvak adománygyűjtési- és kommunikációs igazgatója is kifejtette véleményét, aki elmondta, az SOS Gyermekfalvakban élő gyermekek rengeteget nélkülöznek, mielőtt a szervezet a szárnyai alá veszi őket. Amellett, hogy ilyen módon szerető, biztonságos nevelőszülői családhoz kerülnek a gyermekek, az SOS Gyermekfalvak fontos feladatának tartja az egzisztenciális biztonság nyújtását is. Egy 7 fős nevelőszülői családban, ahol 4-5 gyermek él, kiemelkedően magasak a havi kiadások. Az Indotek Group egy ház éves fenntartási költségének terhét veszi le a szervezet válláról – folytatta Romet-Balla Ágnes –, emellett abban is segítséget nyújt az SOS Gyermekfalvak számára, hogy utcai adománygyűjtők a bevásárlóközpontokban mesélhessenek a vásárlóknak a szervezet munkájáról, ez pedig különösen forró nyarakon, vagy hideg, esős időben remek lehetőség.

Társaságunk társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos tevékenységében évek óta hangsúlyos szerepet játszik a hátrányos helyzetű családok, gyermekek támogatása: többek között az UNICEF Magyarországgal, az Együtt a Bárkányiakért Egyesülettel és a Csodalámpa Alapítvánnyal is ugyanezen elvek mentén kerültek megvalósításra közös projektek.

Pintyőke Marcell hozzátette, az Indotek Groupot az üzleti tevékenységhez hasonlóan a társadalmi felelősségvállaláshoz kapcsolódó projektek során is az eredményorientált attitűd jellemzi, amely ebben az esetben főként a támogatottak sorsának figyelemmel követésében nyilvánul meg. Ezért különösen örömteli, hogy társaságunk egy olyan partnerre lelt, mint az SOS Gyermekfalvak, hiszen a szervezet szakmai tudása és tapasztalatai révén biztosított, hogy a támogatás a lehető legjobb módon kerüljön felhasználásra.

SOS gyermekfalvak - Indotek Group7View LargerSOS gyermekfalvak - Indotek Group2View LargerSOS gyermekfalvak - Indotek Group4View LargerSOS gyermekfalvak - Indotek Group3View LargerSOS gyermekfalvak - Indotek GroupView Larger

en_GBEnglish