Közel 4 évvel ezelőtt csatlakozott cégcsoportunkhoz dr. Hegedüs Gábor, az Indotek Group portfólió menedzsment igazgatója, aki a bankszektorban eltöltött 17 év után döntött úgy, hogy a jövőben az ingatlanszektorban keresi a kihívásokat. Az alábbi interjúban dr. Hegedüs Gábor beszámol a saját és a társasághoz köthető céljairól, az Indotek Group és az ingatlanpiac jelenlegi helyzetéről, illetve a jövővel kapcsolatos meglátásairól.

Korábban a bankszektorban dolgozott. Mi motiválta az ingatlanpiacra történő váltásra?

A bankszektorban közel 17 évet tevékenykedtem, amely idő nagy részében a strukturált és projektfinanszírozás területén dolgoztam, 10 évet pedig vezetőként töltöttem. Továbbra is nagyra tartom az alapszakmámat, azonban úgy éreztem, hogy közel két évtized után új kihívásokra vágyom, így esett a választásom az ingatlanszektorra. A terület nem volt idegen számomra, ugyanis finanszírozóként korábban is zömében ingatlanokkal foglalkoztam.

Mióta dolgozik az Indotek Csoportnál?

Közel 4 éve dolgozom az Indoteknél, de korábban is ismertem már a vállalat munkásságát. A társasághoz történő csatlakozásomkor rendkívül motivált az Indotek dinamizmusa, illetve a sokrétű működése. Úgy éreztem, kellő kihívást és szakmai fejlődést jelenthet a váltás.

Milyen szakmai cél vezérli a munkája során és miben látja a további fejlődést?

A munkám során az motivál, hogy minél tökéletesebb teljesítményt nyújthassak, emellett kiemelten fontosnak tartom azt is, hogy inspiráló és jó vezető lehessek. Az ingatlanpiac folyamatosan változik, így igyekszem naprakészen tartani a tudásomat, a jövőre nézve pedig úgy gondolom, hogy mindig lesz olyan terület a szegmensen belül, ahol bővíthetem majd az ismereteimet.

Térjünk át egy picit az Indotek Group tevékenységére. Milyen stratégiát követnek a vagyonkezelést illetően ebben az évben a társaságnál?

A vagyonkezelés nagyon leegyszerűsítve nem más, mint a tulajdonosi érdekképviselet, a tulajdonosi jogok és kötelezettségek gyakorlása, amely elképzelhetetlen anélkül, hogy kollégáimmal együtt mi is tulajdonosi szemlélettel gondolkozzunk és cselekedjünk a munkánk során. Az elmúlt időszak nagyon sokaknak, így nekünk is nagyrészt a koronavírusról és annak rövid és hosszú távú hatásairól szólt.

Társaságunk kiemelt célja, hogy a bérlőinkkel, szállítóinkkal hosszú távú partneri viszonyt alakítsunk ki. Ez a szemlélet nem változott a járvány során sem, sőt, inkább erősödött. Ez természetesen még több érdekegyeztetést, tárgyalást és további megoldási javaslatokat igényel, de arra törekszünk, hogy a folyamatok végén mindkét fél elégedett legyen.

Mitől lesz hatékony a portfóliómenedzsment?

Az egyértelmű és gyors döntési folyamatoktól, a transzparenciától, a költséghatékonyságtól, de különösen attól, hogy képesek és hajlandóak vagyunk megismerni és megérteni egy-egy ingatlan „életútját”. Továbbá fontos a hatékony portfóliómenedzsmentben az is, hogy amennyiben a helyzet úgy követeli meg, akkor tudjunk funkciót váltani, innovatívan gondolkodni, illetve tudjunk beavatkozni, és ha szükséges, akkor tudjunk változtatni az ingatlanokon.

Mi teszi egyedülállóvá az Indotek portfólióját Magyarországon és a régióban (CEE)?

Meglátásom szerint az Indotek portfóliója egyedülállónak mondható annak mérete és sokszínűsége miatt, emellett az ingatlanok földrajzi elhelyezkedése, típusa és minősége tekintetében is kellőképpen diverzifikált. Egészen máshogy kell kezelni egy budapesti „A-B” kategóriás irodaházat, egy vidéki bevásárlóközpontot vagy akár egy munkásszállót. Összességében bár mindegyik egy „ingatlan”, de merőben más kihívást jelentenek, amelyekhez nekünk folyamatosan alkalmazkodnunk kell.

Hogyan alakult át a relevanciája az Ön által kezelt portfólió területeinek (retail, irodaházak, vidéki ingatlanok) a koronavírus nyomán?

Nehéz erre a kérdésre kielégítő választ adni, mert bár kirajzolódó trendeket látunk, azonban ezek még változhatnak. Hiszem, hogy továbbra is szükség lesz irodaházakra a home office ellenére, vagy akár ezzel a lehetőséggel párhuzamosan is. Emellett a kereskedelmi ingatlanok sem fognak eltűnni az online vásárlás erősödése ellenére sem, továbbá az ipari és logisztikai ingatlanok is elengedhetetlenek lesznek a fokozott termelés és a szállítási igények teljesítése okán. Hogy lesz-e bármilyen mértékű markáns átrendeződés, annak megjóslására még nem vállalkoznék.

Mit gondol, mely terület kap nagyobb hangsúlyt hosszú távon?

Az embereknek szükségük van a társas kapcsolatokra, amelyeket többek között a munkahelyükön, az irodákban alakíthatnak ki, emellett vásárlási élményre is, amelyet a kereskedelmi ingatlanok biztosítanak. Számos olyan feladat van az életünkben, amelyet bármennyire is szeretnénk, de nem tudunk a karosszékben ülve otthonról elvégezni. Butaság lenne azonban mindezek mellett a home office és az online vásárlás erősödését tagadni, hisz a számok, amiket mi is mérünk, ezt bizonyítják.

Meglátásom szerint azonban közép és hosszú távon visszarendeződés várható a piacon, maximum hibrid megoldások lesznek, azaz például egy nap home office és négy nap irodai munka, vagy a retail területén a „click and collect” rendszerek hangsúlyosabb elterjedése. Ebből kifolyólag érdemben nem lesz szükség kevesebb területre, mindössze maximum a funkciók fognak némileg átalakulni, ezért is nem számítok hangsúlyosabb átrendeződésre.

Ez egy olyan kihívás, amelyhez nekünk ingatlanfejlesztőknek és -üzemeltetőknek is rugalmasan alkalmazkodnunk kell.

Milyen változásokat, igényeket tapasztaltak a bérlők részéről tavaly a koronavírus-járvány hatására az Ön által kezelt üzletágak esetében?

Az elmúlt időszakban a bérlők részéről jellemzően a bérleti- és szolgáltatási díjcsökkenések kerültek előtérbe, illetve ezek mellett a vírus elleni közös védekezés kapott még nagyobb szerepet.

Hogyan kezelte a felmerülő igényeket az Indotek Group?

A hosszú távú partnerségben hiszünk, így ennek szellemében folytatunk tárgyalásokat bérlőinkkel, szállítóinkkal. Tekintettel arra, hogy sokszor ellentétes érdekeink vannak, a folyamatok kellő rugalmasságot és hatékony kommunikációt igényelnek, de mi mindezek mellett is arra törekszünk, hogy mindkét fél elégedett legyen.

A logisztikai szegmens kiemelkedő figyelmet kapott tavaly, véleménye szerint ez miért lehet?

Meglátásom szerint szoros összefüggés mutatkozik a világjárvány és az arra adott reakciók, valamint a logisztikai piac erősödése között. Az okok többek között az online vásárlások számának nagymértékű megugrásában és a logisztikai vállalatok részéről tanúsított kiszállítási kapacitások növelésében keresendők.

Az Indotek Group portfóliójában milyen szerepe van a logisztikának?

Társaságunk teljes portfólióját tekintve nem ez a legnagyobb szegmens, de az Indotek már a járvány előtti időszakban is országos szinten aktív volt ezen a területen. Ennek mentén a jövőben az a célunk, hogy tovább erősödjünk ebben a szegmensben is.

hu_HUHungarian