A bevásárlóközpont kínálata világmárkákkal bővülhet, és új parkolóhelyek jönnek létre a belvárosban.

Székesfehérvár, 2019. május 8. (szerda) – Szerdán a székesfehérvári városházán egyeztettek az önkormányzat és az Indotek Group vezetői az Alba Plaza és környékének tervezett felújításáról és fejlesztéséről. Az ingatlanfejlesztő társaság tájékoztatása szerint az Alba Plaza megvásárlását követően szakembereik azonnal megkezdték a bevásárlóközpont felújítására, valamint környezetének fejlesztésére vonatkozó tervek kidolgozását. Ezeket a nyár végén mutatják be a városvezetés számára.

A bemutatkozó látogatás után szerdán a Székesfehérvári Önkormányzat és az Indotek Group egyeztetett a vállalat fejlesztési terveiről. A cég vezetője tájékoztatta a várost, hogy az elmúlt időszakban mindkét, a tulajdonukba került területre vonatkozóan megkezdték a tervezést: céljuk a jelenlegi Alba Plaza-épület felújítása és – amennyiben lehetséges – új emelettel történő bővítése, valamint a murvás parkoló kereskedelmi célú beépítése, a jogi lehetőségek által megengedettekhez képest kisebb területű üzletközpont kialakításával. A tulajdonos cégcsoport szeretné bővíteni eddigi tevékenységét Székesfehérváron, a legmagasabb vásárlóerővel rendelkező magyar városban, és a beruházás révén lehetőséget lát világmárkák idevonzására is. A kavicsos parkoló területén tervezett beruházás pedig több mint ezer új parkolóhelyet jelent majd, parkolóházban elhelyezve.

A felújítás kiterjed az Alba Plaza épületében működő városi piacra is, így annak fejlesztése, illetve egy esetleges vásárcsarnok kialakítása is megvalósulhatna. Dr. Cser-Palkovics András polgármester azonban tájékoztatta a tulajdonost, hogy az önkormányzat bekapcsolódik az előkészítő munkába és az egyeztetésekbe, de ebben a kérdésben a végső döntést már csak a következő képviselőtestület hozhatja meg, novemberben.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a fejlesztések tervezett költsége várhatóan 30 milliárd forint körül alakulhat. A felek egyetértettek abban, hogy ez a város életében nagyon fontos beruházás lesz. Nemcsak nagyságrendje, hanem a belváros határán fekvő terület 21. századi városképi kialakítása, valamint az üzleti központban helyet kapó funkciók miatt is.

A vázolt ütemterv alapján most megkezdődött a tervek elkészítése, amelyeket a tulajdonos várhatóan nyár végén fog bemutatni. Az engedélyezési eljárást is még ebben az évben szeretnék lefolytatni, hogy jövőre megkezdődhessen a kivitelezés, hiszen a beruházó célja, hogy az új üzletközpont már a 2021-es karácsonyi vásárra megnyithassa kapuit.

Az Indotek Group az elmúlt években a kiskereskedelmi ingatlanpiac egyik legfontosabb szereplőjévé vált, és tranzakciói során mindig nagy hangsúlyt fektetett azokra a B és C kategóriás épületekre, amelyeknél megfelelő ráfordítás mellett jó lehetőséget lát az értékteremtésre. Így a társaságcsoport arra törekszik, hogy a portfóliójába került bevásárlóközpontokat a legújabb piaci trendek szellemében korszerűsítse, egyúttal pedig újra is pozícionálja őket, annak érdekében, hogy minél értékesebb helyszínként szerepeljenek a kereskedelmi ingatlanok piacának térképén. Az Indotek Group ennek jegyében fejezte be 2018 májusában a Csepel Plaza korszerűsítését, és indított hasonló fejlesztéseket Zalaegerszegen, Sopronban, Debrecenben és Szegeden.

hu_HUHungarian