Az Indotek Group is csatlakozott az SOS Gyermekfalvak által indított jótékonysági összefogáshoz
Magyarországon jelenleg közel 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban, további 140 ezer kiskorút pedig fenyeget az a veszély, hogy bármikor kiemelhetik őket a családjukból. 2021 óta, október 7.-e az SOS Gyermekfalvak kezdeményezésére, az állami gondoskodásban élő gyerekek napja. Az erre a napra szervezett széleskörű összefogáshoz az idei évben vállalatunk, az Indotek Group is csatlakozott. Közös célunk, hogy az SOS-Gyermekfalu Alapítvánnyal felhívjuk a figyelmet a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekek ügyére, az őket érintő problémákra és lebontsuk a társadalomban velük kapcsolatosan élő sztereotípiákat.

Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa 2021 októberében indította el első alkalommal azt a jótékonysági kampányát, amellyel az állami gondoskodásban élő gyermekekre és a gyermekvédelem fontosságára szerette volna felhívni a figyelmet. 2022-ben a gyermekek nevelését, a veszélyeztetett helyzetű gyerekeket és családjaikat támogató civil szervezet a sajtó képviselői mellett magyar vállalatokat, cégeket is felkért arra, hogy csatlakozzanak az október 7-i jótékonysági összefogáshoz. Az SOS Alapítvány az erre a dedikált napra szervezett, „Ne ítélj elsőre” mottójú figyelemfelhívó kampányával ugyanis szeretné lebontani az állami gondoskodásban élő gyerekekkel kapcsolatos sztereotípiákat, és érzékenyíteni a társadalmat az őket érintő problémákra.
Az ország egyik vezető ingatlanpiaci társaságaként és az SOS Gyermekfalvakkal évek óta együttműködő vállalatként a felhíváshoz az Indotek Group is csatlakozott, ezáltal jelentősebb láthatóságot biztosítva az állami gondoskodásban élő gyerekek ügyének.
Az október 7-re szervezett figyelemfelhívó kampánnyal egybekötve a civil szervezet annak legfrissebb, az állami gondoskodásban élő gyerekek, vagy ott felnőtt személyek társadalmi megítélésére vonatkozó felmérésének eredményeit is közölte. A felmérés egyik lesújtó tapasztalata az, hogy az állami gondoskodásban élő gyerekek sok esetben saját bőrükön tapasztalják meg a társadalmi előítéleteket. A közel 2000 fő bevonásával készített kutatás szerint ugyanis a megkérdezettek 7 százaléka gondolja úgy, hogy maga a gyerek tehet arról, hogy állami gondoskodásba került, ugyanennyien pedig nem tudják eldönteni, hogy hibás-e a gyermek. A férfiak szigorúbban ítélkeznek, minden hetedik, míg a nők közül minden tizenhatodik a gyereket hibáztatja.
"23 ezer gyerek él állami gondoskodásban, 140 ezer gyerek pedig olyan körülmények között, hogy bármikor elveszíthetik a szüleiket. Az érintett gyermekek többnyire elhúzódó bántalmazás, elhanyagolás, szexuális zaklatás, a szülők szenvedélybetegesége, krónikus betegsége miatt kerülnek gyermekvédelembe. Nem hibáztathatók a múltjukért, ők a körülmények áldozatai. Hatalmas erőfeszítést kell tenniük, hogy fel tudjanak állni innen, mindezt az előítéletek gyűrűjében” – mondta Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője.
A felmérés szerint továbbá minden harmadik válaszadó egyetért azzal az állítással, hogy az állami gondozottak gyakrabban szegnek törvényt, minden hatodik megkérdezett pedig úgy véli, hogy többet is hazudnak. Azok, akiknek van személyes kapcsolata állami gondozottal, lényegesen nagyobb arányban ért egyet utóbbi állítással (16 %), mint azok, akiknek nincs (9 %). Illetve a kutatás alapján jelentős azoknak a száma is, akik nem tudnak állást foglalni ezekben a kérdésekben, a megkérdezetteknek ugyanis közel negyede bizonytalan.
„Az évente végzett hajléktalan felmérés szerint az utcán élő hajléktalan emberek 20%-a volt valaha állami gondozott hosszabb-rövidebb ideig. Ez egy tartós tendencia, nem csökken. Ugyancsak sokan, további 20% került az állami gondozottak közül börtönbe, vagy lett prostituált. Ahhoz, hogy ezek a gyerekek ne termeljék újra szüleik történetét, ne szegénységben, alacsony iskolai végzettséggel vagy az utcán végezzék, rengeteget kell önerőből dolgozniuk, és rengeteg segítséget kell kapniuk a szakemberektől, elfogadást a társadalomtól. A családot pedig egy nevelőszülői család tudja leginkább biztosítani számukra szüleik elvesztése után” – tette hozzá Szilvási Léna.
A megkérdezettek többsége nem tartja lényegesnek, hogy kollégájának vagy alkalmazottjának van-e állami gondozotti múltja, csupán 2 százalékuk elutasító velük szemben. Hasonlóan gondolkodnak a válaszadók azzal kapcsolatosan is, ha szomszédjuk, vagy albérlőjük lenne volt állami gondozott.
Gyerekük padtársaként a megkérdezettek 5 százaléka nem örülne állami gondozotti múlttal rendelkező osztálytársnak, 6 százalékuk pedig nem venné szívesen, ha gyermekük barátja gyermekvédelemben élne. Az állami gondozottakkal való személyes tapasztalat ezen a vélekedésen nem változtat. A férfiak a nőknél kevésbé toleránsak a gyereküket érintő kérdésekben. Majdnem minden tizedik férfi elutasító azzal kapcsolatosan, ha gyermeke padtársa állami gondozott lenne, míg a nők közül minden huszonötödik.
Bár a felmérés alapján alig zavarja a megkérdezetteket, ha kollégájuk, alkalmazottjuk, szomszédjuk állami gondozott lenne, azzal kapcsolatosan már elutasítóbbak, ha gyermekük párjának lenne ilyen múltja. Bár a többség közömbös (70 %), a megkérdezettek csaknem 14 százaléka (minden hetedik válaszadó) nem örülne ennek. A kérdésben hasonló arányban elutasítóak a nők és a férfiak.
"A felmérésből is látható, hogy kevés tapasztalata van az embereknek az állami gondoskodásban élőkkel kapcsolatosan, részben negatívan vélekednek róluk, részben nincs ismeretük róluk, láthatatlanok számukra. Október 7-én az ő személyes történeteiket szeretnénk megmutatni, hogy lebontsuk a velük kapcsolatos előítéleteket a kampányhoz csatlakozó médiák és cégek segítségével” – mondta Szilvási Léna.
„Az Indotek Group évek óta támogatja az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványát, így a „Fogadj örökbe egy házat!” program keretében az elmúlt években több ház örökbe fogadásával járultunk hozzá a nehéz helyzetben lévő, SOS gyermekfalvakban élő családok megsegítéséhez, mindennapi kiadásaik támogatásához. Ezért is döntöttünk úgy, hogy csatlakozunk az SOS kezdeményezéséhez, Magyarország egyik vezető ingatlanpiaci vállalataként ugyanis szeretnénk felhívni a figyelmet a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekek ügyére, az őket érintő problémákra és szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy enyhüljenek a társadalomban velük kapcsolatosan élő sztereotípiák” – mondta Pintyőke Marcell, az Indotek Group marketing és kommunikációs vezetője.
A kampányról részletesebben az alábbi oldalon tájékozódhatsz!