Idén már második alkalommal került kiosztásra az Indotek Group és a Portfolio Csoport által közösen, hagyományteremtő jelleggel alapított „Az Év Ingatlanpiaci Tehetsége” díj, amelynek célja azoknak a fiatal, tehetséges szakembereknek az elismerése, akik tevékenységükkel maradandót alkottak a hazai ingatlanpiacon.
Ez 2020-ban kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a világjárvány nyomán kialakuló válság soha nem látott kihívások elé állította a piacokat, így az ingatlanszakmában dolgozókat is. A díj létrehozásával és odaítélésével az alapítók a kiemelkedő teljesítményű szakemberek szakmai elismerését tűzték ki célul, amellyel a jövő ingatlanpiaci vezetőit is inspirálhatják. Idén a díjat a november 19-én, online formában megrendezett Property Investment Forum után adták át.
2020-ban a szakmai zsűri úgy ítélte meg, hogy Winkler Sándor, a Magyar Nemzeti Bank vezető közgazdasági elemzője részesülhet a szakmai elismerésben, aki immár nyolc éve, 2012 óta a jegybank munkatársa. Az intézmény által készített Pénzügyi Stabilitási Jelentések révén behatóan foglalkozik többek között a hazai ingatlanpiac elemzésével, 2015-ben részt vett az Európai Rendszerkockázati Tanács (European Systemic Risk Board, ESRB) ingatlanpiaci munkacsoportjában, amelyben a kereskedelmiingatlan-piaci elemzésén dolgozott. 2016 óta az MNB Lakáspiaci Jelentésének a felelős szerkesztőjeként és társszerzőjeként tevékenykedik, továbbá közreműködött a jegybank Lakás- és Ingatlanpiaci Tanácsadó Testületének a szervezésében és szakmai felkészítésében is, valamint kulcsszerepet játszott a központi bank ingatlanpiaci elemzési keretrendszerének a kiépítésében. Folyamatban lévő kutatásai mellett jelenleg fontos feladatai közé tartozik a frissen bejelentett otthonteremtési kedvezmények, valamint az áfaszabályozás módosításának lakáspiaci hatásvizsgálata.
Gratulálunk és sok sikert kívánunk a további munkájához!