A mai napon ünnepélyes átadás keretében nyitotta meg kapuit az Indotek Group kőbányai, korábban sör- illetve konzervgyárként is funkcionáló telephelyén a MAG47 mászóközpont. Az Indotek Group elkötelezett az értékmentés, valamint a leromlott állapotú ingatlanok feljavítása mellett, így üdvözli a mászóközpont fejlesztését. A barnamezős beruházás eredményeként közel 20 éven át használaton kívül lévő épületek kerültek hasznosításra.
Az 500 millió forint értékű magánberuházás tervét, illetve megvalósítását az Indotek Group mellett a kőbányai Önkormányzat és Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda is támogatta. Utóbbi szervezet a finanszírozást tekintve is segítséget nyújtott: Révész Máriusz, az iroda felelős kormánybiztosa 50 millió forint támogatást ítélt a projekt számára. Az építkezési munkálatok 2020 februárjában kezdődtek, a próbaüzem pedig 2021 márciusában indult.
A két épületből álló MAG47 mászóközpont Magyarország egyetlen olyan sportmászó komplexuma, ahol az olimpiai sportággá vált sportmászás világszínvonalon űzhető. A munkálatok során az összesen 2300 négyzetméter hasznos alapterülettel bíró épületek teljes, többek között új tetőszerkezet, illetve napelemek felhelyezését is magába foglaló felújításon estek át. Emellett a központ egésze légkondicionált, a két mászóterem pedig padlófűtéssel is felszerelt.
A beruházás eredményeként Magyarországon első olyan mászóközpontja jött létre, amely az IFSC (Sportmászás Nemzetközi Szövetsége) előírásainak megfelelő, két párhuzamos úttal, megfelelő dőlésszöggel, speciális falkialakítással rendelkező gyorsmászó úttal is várja a látogatókat. A központ emellett az ipari alpintechnikai oktatás területén is piacvezető pozíciót kíván betölteni, mind az oktatás minőségét, mind a résztvevők számát tekintve.
Kovács András, az Indotek Group értékesítési igazgatója megnyitó beszédében elmondta, hogy ez a projekt a sport iránti szeretetről, kitartásról, egy lehetetlennek tűnő álom megvalósításáról szól és például szolgálhat más vállalkozások számára is.